A legkülönösebb és leghátborzongatóbb Pixar-film, de valamiért őrült, gerontofil humora hosszú időre befészkeli magát az ember fejébe. Skizofrén mese egy magányos bácsiról, akinek legnagyobb kincse a műfogsora. A gyönyörű őszi képek, a finoman faragott sakkbábuk és a bácsi szomorú ráncai költői magasságokba emelik ezt a pár percet. A hangvétel olyan borongós, mintha nem is a Disney-Pixar készítette volna, hanem mondjuk A belleville-i randevú búsfanyar rendezője, Sylvain Chomet. A három Oscar-díjas Pixar-kisfilm közül ez az egyik.